Kutatók éjszakája 2024

Minden évben szeptember utolsó péntekén rendezik meg országszerte a Kutatók Éjszakája programsorozatot.

Ennek alkalmából a 11. és 12. évfolyamos biológia fakultációs diákokkal ellátogattunk Szombathelyre, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által szervezett Mikroszkópok világa című programokra. Ennek során diákjaink dr. Gábriel Róbert előadásában megismerkedhettek a modern kutatások során alkalmazott fluoreszcens és konfokális mikroszkópok működésével. Ezt követte Sánta Ádám, a Szegedi Tudományegyetem PhD hallgatójának bemutatóval egybekötött előadása, amiben a hallgatóság megtudhatta, hogyan is alkalmazzák a fluoreszcens mikroszkópot pl. a rákkutatásban. Végül az érdeklődők egy workshopon vehettek részt, ahol egészséges és kóros szövetek közötti különbségeket figyelhettek meg a mikroszkópok segítségével. Reméljük fiataljaink sok érdekes és új információval gazdagodtak.

Az ELTE SEK szervezésében a természettudományos programokat néztük meg 15 diákkal. Főleg az emelt földrajzosoknak hirdettük meg a programot, de az alsóbb évfolyamok érdeklődő diákjai is jöhettek.

Az egyetem oktatói által vezetett kísérletek és bemutatók közül a következőkön sikerült aktívan résztvennünk:

  • Hogy látnak a méhek? (fények játéka)
  • Fizika mindenhol – itt választ kaptunk több érdekes és szokatlan jelenségre
  • Készíthettünk mikroszkópos felvételeket a mobilunkkal
  • Varázslatos kémiai kísérleteket végeztünk el
  • Szappant készítettünk és ezzel kapcsolatban megbeszéltük a környezettudatosság fontosságát.

Vonattal utaztunk Szombathelyre, gyalog sétáltunk be az állomásról és vissza is, mintegy 7-8 km-t megtettünk, ez jó levezetése volt a délelőtti sportnapnak.

 

Scroll to Top