2023. október 27-én tanulmányi kirándulásra utazott a Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium 43 tanulója. Az úti célunk Bécs volt, ahol elsőként a Parlament épületét tekintettük meg, amely átfogó felújítási munkálatoknak köszönhetően most új fényben tündököl. A túra során német nyelvű idegenvezetés mellett megnézhettük többek között a történelmi üléstermet, a Szövetségi Tanács üléstermét és az újonnan kialakított Nemzeti Tanács üléstermét is.
Kirándulásunk a Rathausban folytatódott, amely Bécs legjelentősebb nem egyházi jellegű újgótikus stílusú épülete. Ezt követően egy kis séta következett Bécs belvárosában.
Élményekkel teli kirándulásban vehettünk részt.