A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály szervezésében került sor Szombathelyen a Vármegye Házában a Vármegyék 1000 éve a Honvédelem szolgálatában című konferenciára, ahol a délután folyamán a kadét képzésben résztvevő iskolák csapatai tartottak vetítéses előadást.
A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium két csapattal vett részt a megmérettetésen.
Felkészítő tanár Rozmánné Csiszlér Diána tanárnő és Fülöp András főhadnagy
Köszönjük a 9.A osztályból Szabó Rolandnak, Kasza Kristófnak, Szaharov Vladimírnek, a 9.B osztályból Koloszár Leventének, a 10.A osztályból Magyar Illésnek, Puskás Dánielnek, Verasztó Rolandnak, Rozmán Ákosnak, hogy részt vettek a konferencián.